2011. március 26., szombat

Békebeli vajas kifli

Ezt még októberben sütöttem, akkor jött egy hullám, de nem írtam le egyet sem. Most megint sütögetek, és most már fotózni is elkezdem őket.

Ami most jön, azt Edótól vettem át, szinte szóról szóra (Edó, remélem nem hargszol érte).
Fényképet csináltam még akkor, de most nem találom, mint sok másikat sem. Volt némi fejetlenség, meg persze van azóta is, és lesz ezután is. :D

Tehát...

Békebeli vajas kifli

Hozzávalók
50 dkg liszt
2 kiskanál só
2,5 dkg élesztő
2 kockacukor
2 dl tej
10 dkg vaj

Elkészítés
A hozzávalókat összegyúrjuk, kelesztjük, aztán két cipóra osztjuk.

Belisztezzük a gyúródeszkát, és az egyik cipóból kb. 3-4 mm vastag körlapot nyújtunk. A körlapot átlósan 6 háromszögforma körcikkre vágjuk, a körcikkeket a szélesebb oldal felől a kör közén levő csúcsuk felé szorosan feltekerjük, és kiflit formálunk belőlük. A másik cipóval ugyanígy.
A kifliket ezután még fél órát kelesztjük a lisztezett nyújtólapon.
Most jön a fura része, de ettől olyan finom!
Közben egy fazékban egy csipet sóval és egy kiskanál cukorral vizet forralunk (éppen csak forrjon), a sütőt pedig előmelegítjük 200 fokra és előkészítünk két sütőpapírral bélelt nagy tepsit.
Amint a víz forrni kezd, szűrőlapáttal egyenként belerakjuk a kifliket (tehát egyszerre csak egy legyen a fazékban), és a víz alatt tartjuk, tíz másodpercig. Ezután kivesszük a kiflit, és a tepsibe rakjuk. Ezt minden kiflivel megismételjük.
A forró sütőben készre sütjük őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése